Előzményként úgy érzem, fontos megemlítenem az alábbiakat:

2021 a COVID elleni oltás éve volt. A riogatások célba értek nálunk, emiatt nagyon vártuk, hogy megkapjuk végre, márciusban és júniusban ez megtörtént. Az első oltás beadását követően pár hét múlva óriási zavar támadt a szervezetemben. Erős fejfájások kezdtek gyötörni, leginkább bal oldalon szúró jelleggel és a havi ciklusom nagyon felborult, általában két hetente jött, aztán pedig késett. Akkor még nem kötöttem össze az oltással, aztán olvastam sok ilyen sztorikat más nőknél is, így belenyugodtam, hogy ez az ára annak, hogy a COVID-ba ne haljunk bele.

Az első jelek, amikor még semmit sem sejtettünk: 

2021. szeptemberében Görögországban, Kefalonia szigetén nyaraltunk. Hónapokkal a nyaralás előtt rossz érzésem volt és nem nem tudtam megmagyarázni, hogy mi az és az okát sem. Folyamatosan azt éreztem, hogy nem szeretnék menni, de ezt nem mertem a családnak elmondani, mert biztos hülyének néztek volna. Valami erősen húzott vissza ettől az utazástól. Korábban is jártunk már ezen a szigeten, tehát ismertem szépségét, rengeteg felfedezni való várt még ránk ott. Amikor férjem észrevette, hogy vonakodom a nyaralástól, kicsit mérges lett, érthető módon. Így hát nem törődve a rossz érzésekkel, nekivágtunk a nyaralásnak négyen: férjem, szüleim és én. 

Férjem leszervezte kint élő magyarokkal, hogy részt veszünk egy fotózáson, ha már az esküvőnkön elég gyenge képek születtek. Ehhez a szállástól egy órányi autóútra lévő gyönyörű Myrtos beach-hez kellett utaznunk időpontra, ott kezdődött a fotózás, ilyenkor jók ott a fényviszonyok hozzá. Kis hasfájással érkeztem meg, gondoltam, biztos az izgalom miatt, nem szeretek "szerepelni". Ez elmúlt hamarosan. Elkezdődött a fotózás, a tengerparton még kellemes volt. Egy görög fotós készítette a felvételeket, de elég rosszul beszélt angolul, így nehezen értettük, mit akar és fárasztó volt a folyamatos dumálása. Nem mertem sokat inni, mivel időhöz voltunk kötve, nem akartam a mosdóba járkálni. Ezután mentünk a következő állomásra, Assos falucskába, ami egy gyönyörű ékszerdoboz. Nagyon hangulatos utcák, színes kis házak és virággal befuttatott falak vannak itt. Ez egy kis félszigetszerű hely. Hosszú ideig tartott a fotózás még, nagyon meleg, párás idő volt. Amikor az utolsó állomáshoz érkeztünk egy elhagyatott romos, de mégis autentikus háznál, akkor megkérdezték, hogy szeretnénk-e a közös fotókon kívül egyéni fotókat készíttetni. Én határozottan nem szerettem volna, azonban férjem csak erre várt, ő kérte. Árnyékos helyen voltunk, az ódon falakból hűvös áradt. Megálltam úgy, hogy ne legyek benne a képben és néztem őket. Nehezen akart véget érni a fotózás, sajnos én vetettem neki véget:

Egyszercsak hirtelen, derült égből villámcsapásként fura erős hasfájást éreztem. Nem az a görcsölés, amikor az ember elrontotta a gyomrát és futnia kell, nem is a havihoz köthető fájdalom volt ez, hanem valami új, semmihez sem hasonlító, ismeretlen jellegű érzés. Megijedtem, nem értettem, de vártam, hogy elmúljon. Nem múlt el és hangot is adtam panaszomnak, mondtam férjemnek, hogy nagyon fáj a hasam és nem tudom, mi ez. Mondta, hogy üljek le, hamarosan végeznek. Ő sem gondolta, hogy komolyabb baj van. Aztán egyre csak mondtam, hogy nagyon fáj és rosszul vagyok. Akkor már megijedt és odasietett hozzám, kérdezte, hogy leüljünk-e. Kértem, hogy igen, ő odavezetett egy padhoz, ekkor már támaszkodtam rá, mert nagyon erős szédülést éreztem és elkezdett csengeni a fülem. Mondta, hogy menjünk oda az autóhoz, ami persze odébb parkolt, de mondtam, hogy nem bírok elmenni odáig. Javasolta, hogy akkor üljek le, ő odamegy, mert még a pénztárcáját is otthagyta. Kértem, hogy ne hagyjon itt, mert nagyon rosszul vagyok és már alig hallottam a fülcsengéstől, erőtlenül kapaszkodtam bele, odavonszolt a padhoz és a magyar kísérők ajánlották fel, hogy vesznek nekem itt vizet a boltban, erre még emlékszem. Utána csak arra, hogy lerogytam a padra, mint egy rongybaba és "elaludtam" pár percre. Ezután arra ébredtem fel, hogy férjem szólongat az általa adott becenevemen és mondogatja, hogy "itt a víz, tessék, igyál!" Nem tudtam, hogy mennyit "aludtam", de gondoltam, hogy pár percet, amíg a vizet megvásárolták a szemközti boltban. Erőtlenül a számhoz emeltem a kellemes hűs vizes palackot és aprókat kortyoltam belőle, amitől azonnal kitisztult a látásom és elmúlt a kómás érzés. Egy cicát láttam meg először, ahogy kezdtem éledezni és ennek megörültem, mert imádom a cicákat és Görögországban nagyon sok van belőlük. A víz és egy kis keksz hatására teljesen visszatértem, utána mintha semmi nem történt volna, felkeltem és elindultunk vissza az autóhoz és szüleimhez. Férjem nem volt vidám, azt mondta, teljesen elájultam, csúsztam le a padon, ő tartott fent engem. Elmondása szerint nyitva volt a szemem, de én úgy érzékeltem, mintha csukva lett volna és álmomból ébrednék. Azt gondoltuk, hogy a párás meleg idő miatt elájultam, mivel nem fogyasztottam elég vizet és nem ettem eleget. Ehhez hozzájött a feszített tempó a fotózáskor, meg a pózolások. Még arra is gondoltam, hogy éppen akkor késett 2-3 hete a menstruációm, ez is egyike lehet az okoknak és csak reménykedtem, hogy nem vagyok terhes. Engem azért nem hagyott nyugodni ez, mivel soha életemben nem voltam ájulós. Iskolában is értetlenül néztem, ha valaki attól elájult, hogy iskolai ünnepségen állni kellett, velem ilyen soha nem fordult elő. Még szerettünk volna hazafelé fürödni a Myrtos-beach-en, de az események után a szállás felé vettük az irányt. Ezután minden rendben volt, nem jött elő ismételten ez a rosszullét. 

Számomra ez egy rossz emlékű nyaralás lett, pedig egyébként szép volt minden. A megérzéseim nem csalnak, azóta erre már rájöttem. 

Folytatása következik.