A 2021-es nyaralás után folytatódott az életem a régi kerékvágásban. Voltak munkahelyváltások miatti feszkós időszakok, de ezt leszámítva rendben teltek a mindennapjaim. Sőt, egy régi hobbimat is elővettem és amit gyerekkoromban elhatároztam, azt 2022-ben sikerült megvalósítani, ez pedig az énektanulás, amit nagyon szeretek, de soha nem volt lehetőségem tanulni és ennek most eljött az ideje. Nagyon feltöltött és apró kis fejlődési sikerélményeket értem el. Kizárólag a saját boldogságomra való éneklés volt a cél. Aztán észrevettem, hogy az énektanulásban a hangképzés szinte azonnal elkezdett hatni a beszédkészségem minőségbeli javulására. Ezt próbálgatva a mindennapi életben észleltem, hogy az emberek elkezdenek figyelni rám, amikor beszélek. Előtte nem szerettem beszélni mások előtt, sőt, azt szerettem volna, hogy észre se vegyenek, mert amit én mondok, az csak nevetséges lehet. Szóval jól éreztem magam a bőrömben és még rémálmomban sem gondoltam volna, ami ezután következett...

Előzményként talán fontos lehet, hogy ezen a nyáron többször észleltem magasabb vérnyomást, ezt heves szívdobogás érzés kísérte, kézremegéssel. Ezt betudtuk a meleg nyári időjárásnak. A fejfájások továbbra is maradtak, de kezdtem hozzászokni, kibírhatóak voltak. 

Ahogy közeledett a szeptemberi, újabb Kefalonia nyaralás, ismét jött az a rossz érzés, hogy nem szeretnék menni, most határozottabban éreztem, de gondoltam, hogy csak a rossz emlékek miatt van. Elhatároztuk, hogy vigyázunk, nem megyünk tűző napra kötelező programra, csak ami jól esik. A nyaralás előtti héten nagyon erős volt a tiltakozás bennem az utazással kapcsolatban. Munkahelyemen elérhető volt a COVID teszt, hoztam haza és csináltam minden nap egyet, hátha COVID-os vagyok és nem mehetünk. Erről senkinek nem beszéltem, mert én is hülyének néztem saját magamat, hát akkor a családtól mit várjak. Nem voltam COVID-os. Ismét szüleimmel együtt indultunk útnak négyen. Jó hangulatban indult a nyaralás, ahogy szokott. Minden szép és jó volt. A szálláson nagyon sok kormi cica volt, azokat minden nap etetgettük. Járkáltunk különböző tengerpartokra fürödni és terveztük, hogy a következő nap elmegyünk a Myrtos beachre, ha már tavaly meghiúsult az ottani fürdési tervünk. Már vasárnap éreztem egy kicsit, hogy kapar a torkom (pénteken érkeztünk), de betudtam annak, hogy az egyik beachen jeges citromos vizet ittam előző nap. Éreztem azt is, hogy kicsit fáj a fejem, de hát máskor is szokott, meleg volt. 

2022. szeptember 13. kedd reggel:

Ezen a hajnalon arra ébredtünk úgy 3 óra magasságában, hogy rengeteg szúnyog van a szobánkban. Ez volt az első éjszaka, amikor nem kapcsoltuk be a klímát, mivel kint is kellemesebb idő volt. Igen ám, de szúnyoghálónk nem volt, így tömegével jöttek be a szúnyogok. Gondolkodtam, hogy az elektromos szúnyogriasztót persze otthon hagytuk. Férjem is felébredt, hogy dunognak, csípnek. Elhatároztuk, következő nap veszünk, de addig is fel kellett kelni levadászni őket, hogy tudjunk tovább aludni, mielőtt még felzabálnak minket. Bevetettünk mindent, még a törölközőt is, hogy lecsapkodjuk őket, miközben jókat nevettünk már kínunkban. Sikerült viszonylag sokat leirtani, ezután sikerült visszaaludni. 

Halvány álomképek jelentek meg a szemem előtt, hogy kimegyek a fürdőszobába a mosdóba és szinte ráesek a wc kagylóra, mint egy alvajáró és anyukám ott van velem. Aztán az, hogy állok, lassan próbálok járkálni és rám szól férjem megfogva a karomat, hogy "hohóóóó, hova mész, gyere, ülj csak le ide...." Ezután egyszer csak felébredtem az álomból, hogy ülök az ágyon (vagy fekszem, erre már nem emlékszem), de nem a saját oldalamon, hanem ott, ahol férjem szokott aludni. Égett a villany, ami zavaró volt a szememnek. Kint már világosodott. Férjem az ágy előtt járkált fel, s alá és nagyon telefonált: "Igen, éppen most felébredt..." Magyarul beszélt, nem értettem semmit. Szüleim ott álltak a szobában és nyugodt volt az arcuk. "Mit keresnek hajnalban a szobánkban???" Merült fel bennem a kérdés. Sejtettem, hogy valami gond van, de azt nem, hogy velem. Nagyon hülyén, értetlenül néztem rájuk és kérdeztem: Mi a baj??? Mi történt itt???? Férjem csak tovább telefonált. Anyukám kis szünet után megszólalt: "Nem tudtunk felébreszteni, mindjárt jön a mentő!" Erre kérdeztem: "Micsoda??? Mentő???? Ki beteg???" Azonnal arra gondoltam, hogy apukámmal van valami gond, mivel neki nyár elején volt egy műtéte, de mivel ő állt, én feküdtem, ezért már sejtettem, hogy nem ő a beteg. Anyukám ismét mondta: "Nem tudtunk felébreszteni, pedig Csabi még egy pohár vízzel is leöntött, muszáj megnézni, hogy mi történt veled!" Én erre nagyon csúnyán néztem és szinte kiabáltam velük: "Most komolyan azért, mert a nyaraláson nem kelek fel hajnalban, mentőt kellett hívni? Miért baj az, hogy szeretném kialudni magam??? Semmi bajom, jól vagyok, nézzétek meg!" Majdnem lehülyéztem őket! Azonban éreztem, hogy fáj a nyelvem... Dolgoztam 10 évig orvosi bizottságban adminisztrátorként, tudtam, hogy ez minek a jele, csak nem hittem, hogy velem is megtörténhet. Ezután férjem letette a telefont és mondta, hogy a magyar biztosítóval beszélt és 10 perc múlva itt a mentő. Anyukám mondta, hogy "minden rendben lesz, megy veled Csabi is" (férjem). Továbbra is azt gondoltam, itt mindenki hülye, agyukra ment a napsütés, vagy a sós levegő. Ekkor azonban rögtön átkapcsoltam abba az üzemmódba, hogy össze kell szednem magam, ha 10 perc múlva itt lesz a mentő. Fel voltam öltözve (állítólag én magam öltöztem, de én azt hittem, hogy anyukám öltöztetett fel). Kimentem a mosdóba, kérdezte anyu, hogy jöjjön-e velem, mondtam, hogy nem kell, láthatja, jól vagyok. Kértem tőlük egy zacskót, nem értették, miért kell az. Mondtam, hogy ne kérdezzetek, csak adjatok egyet (ezt már határozottan mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon, mert még mindig iszonyat mérges voltam, hogy mentőt hívtak). Egyébként azért kértem, mert éreztem, hogy itt valami történhetett, amiről én mit sem tudok és az elharapott nyelv is arra utalt, így féltem, hogy a mentőben rámjön a róka, ez esetben legyen nálam egy zacskó. Megkérdeztem a családot: lehet, hogy epilepsziás vagyok??? De hát az csak gyerekkorban alakulhat ki (hittem én akkor). Nem válaszoltak rá, hisz nem tudhatták. Gondoltam, hogy gyorsan letudjuk ezt a mentőt, ők is látják majd, hogy semmi bajom, hazaküldenek gyorsan és mehetünk a Myrtos beachre fürödni. Nem hittem el, hogy képesek voltak itt idegenben mentőt hívni, ráadásul szerencsém volt, mert egyetlen mentő van a szigeten és épp szabad volt. Argostoli városából jöttek értem, ami kb. 10-15 percnyire volt a szállástól. Aztán hallottam, hogy egyet villyogott a mentő, tehát megérkezett. Addigra összeszedtem magam, bejöttek és felkeltem. Kicsit fura volt járkálni, de nem éreztem magam rosszul. Segítettek azért, fogták óvatosan a karomat. Akartam nekik is jelezni, hogy jól vagyok és nem kéne bevinniük, de sajnos nem tudok ilyen jól angolul, csak pár szót. Hamar beértünk a kórházba, ahol a sürgősségire vittek. Hamar bekerültem, nagyon turista kedvelők a Görögök. Egy függönnyel elválasztva egy hajléktalannak tűnő pasi fura hangokon óbégatott. Na, gondoltam, pont erre van szükségem. Aztán jöttek és kérdezgettek angolul, nem sokat értettem belőle, de azt igen, hogy vért fognak venni.Előtte már betettek egy branült, mert mondták, hogy koponya CT-t fognak csinálni, így ez kell a kontrasztanyag miatt. Így legalább a vérvétel sem fájt. Azután azért belenyomták az orromba a COVID tesztet, majdnem nevettem, hogy én otthon vagy 3-4 ilyet csináltam, csak pazarlás, úgyis negatív vagyok. Hát, pár perc múlva jön a hölgy és mondja: "COVID pozitiiiiv!" Na hát csak ez hiányzott! Otthon bezzeg nem tudott pozitív lenni, hogy elkerüljük ezt az egészet, amit már jó előre megéreztem. Abban a hitben voltam, hogy na hát, akkor ezért történt, ami történt (amiről még nem tudtam pontosan, hogy mi is). Egy idő után áttoltak a CT-be, férjem a folyosón ült és mondtam neki, amikor elhaladtunk, hogy COVID pozitív vagyok, így te is biztosan az vagy, de félek, hogy szüleim is elkapták. Ő csodálkozott ezen, de beletörődött, hogy ez van. A CT-ben kérdezték a nevemet és hiába mondtam lassan, sehogyan sem értették, visszakérdeztek hülyeségeket és a borítékra is később valami nagy butaság került a nevem helyett. Megcsinálták a CT-t, utána kivittek egy mellék konténerbe, ahol wc is volt és férjem is jöhetett velem. Feltettek rám infúziót, Ringer volt, azt hiszem, illetve még így kaptam valami gyógyszert is. Ekkor otthagytak minket, mondták, hogy most már minden rendben lesz, várjuk a CT eredményét, illetve, hogy lecsepegjen az infúzió. Kezdtem érezni, hogy itt valami tényleg történt, ha az orvosok CT-t csinálnak és infúziót adnak, de betudtam ezt kötelező rutinnak és a COVID hatásának. Azért csak megkérdeztem férjemet, hogy mondja már el, hogy mire volt jó ez a hülyeség, hogy mentőt hívott, mi történt. Azt mondta, nagyon brutál volt az egész.... Úgy kezdődött, hogy elkezdtem nyöszörgő hangokat kiadni. Azt hitte, hogy rosszat álmodok szokás szerint és próbált ébresztgetni, azonban ezek a hangok egyre erősödtek és én nem ébredtem fel, aztán már sikító hangokká változtak és a szemeim kigúvadtak, elkékültem, nem vettem levegőt és összerándult testtel mozdulatlanul feküdtem, ekkor már hangok sem jöttek ki és folyt a nyál a számból. Ekkor oldalra fektetett és leöntött egy pohár vízzel, hátha felébredek, de nem ébredtem fel. Azt mondta, borzalmas volt, azt hitte, meghaltam. Még mindig azt gondoltam, hogy ezek túlzások, vagy most is csak álmodom, velem ez nem történhet meg 43 évesen! Soha semmi bajom nem volt. Így viszont már biztos voltam benne, hogy ez egy epilepsziás görcsroham volt és ezért fáj a nyelvem. Mondtam, hogy biztosan a COVID fertőzés miatt történt. Jó, hogy volt ott mosdó, mert az infúzió miatt sokszor kellett járkálnom és én mint rutinos műtött, kértem férjemet, hogy hozza az infúziós tartályt az állvánnyal. Tizenévesen is úgy kísért ki a nővér, hogy hozta magával az infúziós palackot. Arra számítottam, hogy majd azt mondják, semmi bajom, elmúlik a vírus és rendben leszek. Aztán hozták a CT eredményét és férjemnek magyarázták angolul. Kiderült, hogy egy angioma van a fejemben, ez okozhatta az epilepsziás görcsrohamot, emiatt most kaptam az infúzióban görcsroham elleni gyógyszert, melyet tablettában is kiírtak nekem. Mondtam, hogy álmos vagyok, erre azt mondták, hogy azt nem csodálják, a gyógyszer és a roham az oka. Nem volt szabad napra mennem, de a nyaralást nem kellett megszakítani és sürgősséggel hazamenni sem. A gyógyszert szedni kell szigorúan és akkor minden rendben lesz, repülnöm is szabad. Otthon viszont mindenképpen menjek el MR vizsgálatra, mert a CT-vel nem látszik pontosan a szerkezete, de jóindulatú dolognak tűnik. Elszomorodtam, hogy így hogy fogunk ma eljutni Myrtos beach-re és milyen nyaralás lesz ez már. Még 4 nap volt a hazaútig. Azt is mondták, hogy tilos alkoholt fogyasztanom. Szót fogadtam mindenben és jól is voltam, csak álmos. Taxival mentünk vissza a szállásra. Anyukámat is megkérdeztem, hogy mi történt, tényleg olyan durva volt-e, ahogy férjem elmesélte, vagy csak túlzott és megijedt. Azt mondta anyukám, hogy amikor ő átjött, már csak aludtam és semmi durva dolgot nem tapasztalt. Úgy indult, hogy Csabi dörömbölt az ajtójukon (szomszéd szobában laktak), de nehezen ébredtek meg. Férjem elmondta, hogy nem tud felébreszteni és jöjjenek át segíteni, mert valami baj van. Anyukám úgy ahogy volt, hálóingben átrohant, aztán szólt apunak, hogy hozzon már valami rendes ruhát, mert ez így mégiscsak ciki, de nyilván neki is az volt az első, hogy megnézze, mi van velem. Azt látta, hogy alszom és olyan szép, kisimult az arcom. Szólongatott, hogy ébredjek fel, egyszer csak kinyitottam a szemem és nagyon csúnyán, ijedten néztem rá. Erre próbált nyugtatni: "Melinda! Én vagyok az, anyu! Nem ismersz meg?" Ekkor állítólag úgy vigyorogtam, mint egy kisgyerek (vagy inkább, mint aki nem normális). Ezután úgy tűnt, hogy teljesen éber vagyok. Magamtól öltöztem fel és mentem ki a mosdóba, ekkor anyu elkísért, tehát az "álomkép" foszlányokra jól emlékszem. Állítólag mindenre válaszoltam és úgy tűnt, rendben van minden. Az is igaz volt, hogy elkezdtem járkálni a szobában és ez Csabinak nem tetszett és rám szólt hangosabban, hogy "hohhóóóó, állj csak meg, hova mész? Ülj le szépen ide az ágyra". Ekkor tértem magamhoz, mint akit fejbe vertek, hirtelen úgy felébredtem. Azért nem fogadták ezt nagy meglepődéssel, mert előtte is úgy tűnt nekik, hogy teljesen ébren vagyok. Talán ez volt a jó, hogy nem éltem át, mert így nem is tudtam igazán elhinni. Aznap este kezdett tudatosulni bennem, hogy ez valóban megtörtént, nem túlzás, amikor férjemmel még beszéltünk a történtekről és ő egyszer csak elkezdett sírni. Először azt hittem, viccel, hisz a 13 és fél év alatt, mióta ismerem, soha nem láttam sírni, nem ilyen típus, de aztán azt gondoltam, hogy ilyennel nem viccelne soha! Megijedtem, ha ő sír, annak nagyon-nagyon komoly oka van. Ekkor átöleltem és vigasztaltam, hogy minden rendben, miattam ne sírjon, hisz jól vagyok már. Megismételte, amit korábban mondott, hogy azt hitte, meghaltam. Ez úgy szíven ütött, de ugye amit nem él meg az ember, az még így is hihetetlen, de kezdtem komolyan venni. Ezután nem volt jókedv, de anyu mondta, hogy marad velem, a fiúk pedig legalább menjenek le a tengerpartra. Majd kiül a szobánk elé a teraszra és onnan figyel, én meg pihenek (a vírusveszély miatt). Lementek ugyan, de hamar fel is jöttek, Csabi nem tudott nyugodtan úszkálni. Elrontottam mindenki nyaralását és emiatt bűntudatom volt, akkor is, ha nem tehettem róla és senki nem hibáztatott. Emellett továbbra is féltettem szüleimet, hogy nehogy elkapják a COVID-ot tőlem. Férjemről tudtam, hogy erős, ha elkapja is, simán átmegy rajta. Szerencsésen hazaérkeztünk a görög leletekkel és azonnal elkezdtük a további vizsgálatok szervezését. Még nem is sejtettem, mi vár ránk.

Folytatás következik.